Hajdúsámson TTISZE

Hajrá Hajdúsámson!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Felnőtt csapat
 
Utánpótlás (Fiú)
 
Utánpótlás (Lány)
 
Szavazás
Milyen eredményt érünk el Derecske ellen?

Győzelem
Döntetlen
Vereség
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Archívum

 Magyar kupa menetelés 2009-2010

    

     Együttesünk 2009-2010. évi magyar kupa szezonja a bajnokság árnyékában, egy 2-0-ra elvesztett Nagyhegyesi mérkőzést követően indult. Mint az korábban a sorsolásból már kiderült, csapatunknak a DEAC-al kellett megmérkőznie a Hajdú-Bihar megyei magyar kupa selejtező 1.fordulójában. A vendégek - az előző évekhez hasonlóan - ismét ifjúsági kerettel vágtak neki a sorozatnak, ellentétben velünk. A mérkőzést ennek megfelelően csapatunk nyerte 13-1 arányban, így továbbjutottunk a következő körbe, ahol a Polgári VSE várt ránk.

     Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el a magyar kupa selejtezőjének 2.fordulójára, hiszen a bajnokság ezt megelőző két fordulójában összesen 12(!) gólt kapott csapatunk, ebből hatot a leendő ellenféltől, Polgártól! Ugyancsak negatív előjel volt csapatunknak, hogy mindössze 13 játékossal utaztunk el az idegenbeli megmérettetésre. Ennek ellenére 3 gólos előnyre tettünk szert, amit sikerült hamarosan elszórakozni (3-3), de a hajrá szerencsére ismét a miénk volt, így sikerült valamelyest visszavágni a Polgáriaknak a bajnokságban elszenvedett zakórt. A végeredmény 6-4 lett tehát a javunkra, góljainkat Czibere(2), Bartha, Kovács, Csonka és Szabó(öngól) szerezték. Következhetett a 3.forduló, a nagy rivális Nyíradony VVTK ellen.

     Jó előjelekkel várhattuk a találkozót, hiszen amellett, hogy hazai környezetben fogadhattuk riválisunkat, három ponttal tértünk haza a bajonkesélyes Sárrétudvari otthonából. Jól kezdtük a találkozót, gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert, helyenként tetszetősen is játszottunk, ám az időjárás közbeszólt, így félbe kellett szakítani a találkozót. Hosszas várakozás után azonban Nagy Tamás sporttárs jelet adott a folytatásra és folytatódhatott a mérkőzés. Az adonyiak óriási helyzettel nyitottak, de ezt követően újfent Hajdúsámson csapatának akarata érvényesült, s harmadik gólunk végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. Góljainkat Rása(2), Czibere szerezték. Együttesünk egyetlen győzelemre került az országos főtáblától.

     A sorsolásra nem panaszkodhatott senki Hajdúsámsonban, hiszen ellenfelünk a megye III.-ban szereplő Józsai SZTSE csapata volt. A mérkőzés elején nehezen találtunk fogást a mérhetetlen lelkesedéssel játszó vendéglátóinkon, de az 1. játékrész végén Bartha góljával vonulhattunk a szünetre. A pihenő után továbbra is mi irányítottunk és Halász góljával sikerült csapatunknak bebiztosítania a győzelmet, és ezzel a Magyar Kupa Országos Főtáblájára való kijutást.

     A formalitás kedvéért a négy országosra jutott csapat (Kőrösszegapáti, Báránd, Püspökladány, Hajdúsámson) még lejátszotta egymással a helyosztókat, melynek elődöntőjében az NBIII meghatározó csapatával, Püspökladánnyal csaptunk össze. Ekkor már nem a csapatot addig irányító Rása Csaba ült a sámsoni kispadon, hanem a nyáron menesztett vezetőedző helyét elfoglaló, korábbi DVSC-kapus: Kun Gyula. A mérkőzést a papírformának megfelelően a magasabb osztályú Ladány nyerte, így bronzmeccset játszani utazhattunk Bárándra, ahol a helyosztó mérkőzéseket szervezték. A harmadik helyért a megyeIII. bajnokcsapatával, Kőrösszegapátival kellett megküzdenünk. A bajnokság főpróbájának tekinthető mérkőzésen Rása Gergő vezérletével magabiztosan győztünk 5-0 arányban.

     Következhetett a várva várt országos főtábla, ahol a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú Tiszabecs gárdáját fogadhattuk. A mérkőzésen eleinte többet birtokolta a labdát a román és ukrán légiósokkal teletűzdelt vendégcsapat, de komolyabb ziccerig mi jutottunk el hamarabb, sőt egy gólunkat les címén a bíró érvénytelenítette is. Ekkor aztán jött a hidegzuhany, Tiszabecs első komolyabb lehetőségéből vezetést szerzett. A félidő előtt azonnal válaszolhattunk volna, de a csapatunk számára megítélt büntetőt Rása Gergő fölévágta, így 0-1-es állással vonulhattunk szünetre. A szünet után többnyire mi támadgattunk, de fölényünk meddő volt és ezt a szabolcsiak ki is használták: az idő közben kiállított Tömöri kezezéséért megítélt büntetőt értékesítették, majd a kegyelemdöfést is megadták csapatunknak, így ők jutottak a 2.fordulóba, s ezzel véget ért együttesünk számára a magyar kupa menetelés...

Összegezve a tényeket

Magyar kupa selejtező 1. ford.: Hajdúsámson SE-DEAC 13-1

Magyar kupa selejtező 2. ford.: Polgári VSE-Hajdúsámson SE 4-6

Magyar kupa selejtező 3. ford.: Hajdúsámson SE-Nyíradony VVTK 3-0

Magyar kupa selejtező 4. ford.: Józsai SZTSE-Hajdúsámson SE 0-2

Magyar kupa selejtező elődöntő: Hajdúsámson SE-Püspökladány LE 1-6

Magyar kupa selejtező 3.helyért: Kőrösszegapáti SE-Hajdúsámson SE 0-5

Magyar kupa főtábla 1. forduló: Hajdúsámson SE-Tiszabecs 0-3


 
Legutóbbi mérkőzés

 Megye I. o.  2. forduló

 

Téglás - Hajdúsámson

 
 
3 - 6

 

 

           ... a mérkőzésről ...

 
Következő mérkőzés

3. forduló

2013. augusztus 31. 16:30

      

 Hajdúsámson-Derecske

 
Heti program

Felnőtt

Kedd: 18:00

Csütörtök: 18:00

Szombat: 16:30

(Hajdúsámson-Derecske)

U-21

Hétfő: 17:30

Szerda: 17:30

Szombat: 14:30

(Hajdúsámson-Derecske)

U-18

Kedd: 16:00

Csütörtök: 16:00

U-15

Hétfő: 17:00

Szerda: 1700

Péntek: 17:00

U-13

Hétfő: 15:00

Szerda: 15:00

Péntek 15:00

U-11

?

?

U-9

?

?

U-7

?

?

U-17 (Lány)

Hétfő:16:00

Szerda: 16:00

Péntek: 16:00

U-15 (Lány)

Hétfő: 16:00

Szerda: 16:00

Péntek: 16:00

 

 
Linkek
 
Óra
 
Látogatottság
Indulás: 2010-10-02
 

    

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon